© 2018 by Zsolt Máté Mészáros

„Újra kellett gondolnom, amit Bach zenéjéről addig tudtam”

„2012 októberében találkoztam először a türingiai barokk orgonaépítészet alkotásaival. Az arnstadti Wender-orgona és a waltershauseni Trost-orgona megismerésén keresztül teljesen új világ tárult fel előttem, hiszen először tapasztalhattam meg azt az orgonaélményt, amely Johann Sebastian Bachot inspirálta, kompozícióit ihlette” – meséli Mészáros Zsolt Máté, aki a Hold utcai orgonakoncert-sorozat október 26-i, 18 órakor kezdődő hangversenyének fellépője. A hangszerről és az előadásról beszélt lapunknak.

Nagyon impulzív volt az élmény, újra kellett gondolnom mindazt, amit addig Bach zenéjről és annak interpretációjáról tudtam. Akkor még csak álom volt, hogy Magyarországon is épül majd olyan hangszer, amelyen ezek a

művek autentikusan megszólaltathatóak.

 

A koncert műsora:

 

e-moll prelúdium és fúga, BWV 533

Ach, was ist doch unser Leben, BWV 743

Christumwir sollen loben schon, BWV 696

c-moll fúga egy Legrenzi-témára, BWV 574

Durch Adams Fallist ganz verdebt, BWV 705

g-moll fúga, BWV 578

Herr Jesu Christ, meins Lebens Licht, BWV 750

Pedalexercitium, BWV 598

Nun ruhen alle Wälder, BWV 756

h-moll prelúdium és fúga, BWV 544

 

szünet 

 

Herr Gott, dich loben wir, BWV 725

Vater unser im Himmelreich, BWV 737

Vater unser im Himmelreich, BWV 762

Wir glauben all an einen Gott, BWV 765

Wer nur den lieben Gott lässt walten, BWV 690

d-moll toccata és fúga, BWV 565

 

 "Akik nyomon követik a magyar hangszerpark fejlődését, örömmel nyugtázhatják, hogy országunkban az elmúlt hat-hét évben egyre növekszik a történelmi stílusokban épített orgonák száma, illetve számos rekonstrukciós terv születik és kerül kivitelezésre a műemlék hangszerek megmentése érdekében.

A sorozat koncertjeinek programjáért keresd különszámunkat!

Ennek a folyamatnak két fontos állomásaként épült meg a ceglédi és a Hold utcai Bach-orgona is, melyek véleményem szerint óriási mérföldkövek a magyar orgonatörténetben. Előadóművészként azt gondolom, ha a zeneszerzői szándék megértésére, tiszteletben tartására törekszünk, számolnunk kell az adott zenetörténeti korszak hangszereivel is, hiszen ezek ihlették a műveket, a korabeli interpretációs eszköztár is ezekhez igazodott, hatásukra alakult ki, fejlődött.

Egy ilyen hangszer tanít minket: mind az előadót, mind pedig a hallgatóságot, hiszen egy kor lenyomatát viseli magán, és annak szellemiségét, értékeit hivatott közvetíteni. A Hold utcai Bach-orgona a fent említett tulajdonságokat mind magában hordozza."

 

Néhány napja kezdtem el a helyszíni munkát és elmondhatom, hogy a hangszer nagyon inspirálóan hat rám, folyamatosan újabb és újabb zenei megoldásokat, hangszínkombinációs lehetőségeket kínál.

 

Szigorúan rámutat a hibákra, ugyanakkor nagyon meghálálja a megfelelően megválasztott zenei megoldásokat.
 

Nagyon örülök annak, hogy közreműködője lehetek a „J. S. Bach összes orgonaműve”koncertsorozatnak, hiszen ennek köszönhetően az elmúlt időszakban újra lehetőségem nyílt elmélyülni Bach művészetében, ami olyannyira szerteágazó és komplex, hogy mindig lehet benne újdonságot felfedezni, ezért nem is lehet vele soha elég időt tölteni.

 

forrás: PAPAGENO.HU

 

 

Share on Facebook
Please reload

Please reload

February 4, 2019

January 23, 2019

December 28, 2018

Please reload